Tárgyalási jegyzék
Emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények
A vádirati tényállás szerint a 22 éves I. r. vádlott 2019-ben két, 60 év feletti, megélhetést biztosító jövedelemmel és lakhatási lehetőséggel nem rendelkező férfit rávett arra, hogy dolgozzanak neki, cserébe elszállásolja őket az általa lakott dorogházi ingatlanban.
Emberölés bűntette
I. A vádirati tényállás szerint az I. rendű és a II. rendű vádlottak élettársakként éltek együtt, hajléktalan életmódot folytatva. A pár a megyeszékhelyen egy híd alatt élt, majd 2020 szeptemberének első felében a délutáni órákban csatlakozott hozzájuk a sértett is.
költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
Az ügy lényege:
Emberölés bűntette
Az ügy lényege:
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és más bűncselekmények
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2017. május 18. napján az esti órákban a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetben a szintén fogvatartásban lévő sértettnek egy sárgás és a fehér színű anyagot tartalmazó zacskót adott át.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény
A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett 2019. november 9-én a bujáki honvéd üdülőben a vádlott katonai főiskolai osztálytalálkozóján vett részt. A vádlott az általa 14 órától kezdődően elfogyasztott szeszes italoktól ittas állapotba került.

A vádirati tényállás szerint a munkahellyel és munkával szerzett jövedelemmel nem rendelkező I. r. vádlott 2018 augusztusa és 2019 augusztusa között több időszakban két nőt is prostitúciós tevékenységre kényszerített a németországi Lipcse városában.

Emberölés bűntette (kísérlet)
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2020. október 11. napján 7 óra 30 perc és 8 óra 16 perc közötti időpontban erősen ittas állapotban otthonában feleségével és fiával hangosan vitatkozott, kiabált.

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények
Ifj. K. A. I. r. vádlott 2011-től ún. biofű és herbál nevű anyagokat szerzett be ismeretlen személyektől, amit először Balassagyarmaton, illetve őrhalmi lakóhelyén, majd Salgótarjánban a „Matyi” elnevezésű szórakozóhelyen értékesített.
Emberölés bűntette
I. A vádirati tényállás szerint az I. rendű és a II. rendű vádlottak élettársakként éltek együtt, hajléktalan életmódot folytatva. A pár a megyeszékhelyen egy híd alatt élt, majd 2020 szeptemberének első felében a délutáni órákban csatlakozott hozzájuk a sértett is.
Emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények
A vádirati tényállás szerint a 22 éves I. r. vádlott 2019-ben két, 60 év feletti, megélhetést biztosító jövedelemmel és lakhatási lehetőséggel nem rendelkező férfit rávett arra, hogy dolgozzanak neki, cserébe elszállásolja őket az általa lakott dorogházi ingatlanban.
Emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények
Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint a 22 éves I. r. vádlott 2019-ben két, 60 év feletti, megélhetést biztosító jövedelemmel és lakhatási lehetőséggel nem rendelkező férfit rávett arra, hogy dolgozzanak neki, cserébe elszállásolja őket az általa lakott dorogházi ingatlanban.
életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és más bűncse-lekmények
Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett 2019. november 9-én a bujáki honvéd üdülőben a vádlott katonai főiskolai osztálytalálkozóján vett részt. A vádlott az általa 14 órától kezdődően elfogyasztott szeszes italoktól ittas állapotba került.
Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények
Az ügy lényege:
költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
Az ügy lényege:
Emberölés bűntette (kísérlet)
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2020. október 11. napján 7 óra 30 perc és 8 óra 16 perc közötti időpontban erősen ittas állapotban otthonában feleségével és fiával hangosan vitatkozott, kiabált.
Emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények
A vádirati tényállás szerint a 22 éves I. r. vádlott 2019-ben két, 60 év feletti, megélhetést biztosító jövedelemmel és lakhatási lehetőséggel nem rendelkező férfit rávett arra, hogy dolgozzanak neki, cserébe elszállásolja őket az általa lakott dorogházi ingatlanban.
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és más bűncselekmények
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2017. május 18. napján az esti órákban a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetben a szintén fogvatartásban lévő sértettnek egy sárgás és a fehér színű anyagot tartalmazó zacskót adott át.
Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények
Ifj. K. A. I. r. vádlott 2011-től ún. biofű és herbál nevű anyagokat szerzett be ismeretlen személyektől, amit először Balassagyarmaton, illetve őrhalmi lakóhelyén, majd Salgótarjánban a „Matyi” elnevezésű szórakozóhelyen értékesített.
Emberölés bűntette
A vádlott egy ingatlanban élt édesanyjával, valamint a sértett nevelőapjával. A sértett és a családtagjai egymással gyakorta veszekedésbe keveredtek.