Tárgyalási jegyzék

Tárgyalás időpontja: 
2021. szeptember 27., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Ügyszám: 
B.89/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.
Tárgyaló: 
25.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

A vádlott egy ingatlanban élt édesanyjával, valamint a sértett nevelőapjával. A sértett és a családtagjai egymással gyakorta veszekedésbe keveredtek.

Az ittas állapotban lévő sértett 2020. november hó második felének pontosan meg nem határozható hétvégi napján, 11 óra és 12 óra közötti időben a fenti családi házban veszekedni kezdett, melynek során a vádlott édesanyjának a vállát megragadta. A vádlott ekkor egy bambusz bottal a sértett kezére több alkalommal ráütött. Ezt követően a sértett a konyhába ment, mindkét kezébe kést fogott, mellyel szóban fenyegetődzni kezdett, azt mondta családtagjainak, hogy „elvágom a nyakatokat”.

A sértett a vádlott közrehatására a konyhába ment, és a kezében lévő késeket letette ugyanakkor a fenyegetődzést nem hagyta, és az mondta, hogy „nem ússzátok meg, elvágom nyakatokat, miközben alszotok”.

A vádlott ekkor a házból kiment és a lépcsőnél található hólapátot magához vette, azzal a házba visszament és megbizonyosodott arról, hogy a sértett továbbra is a konyhaasztalnál étkezik. A vádlott ezután a konyhába ment, majd az ott neki háttal ülő, étkező, és ekkor agresszív magatartást nem tanúsító sértett fejére a hólapáttal három alkalommal erőteljes ütést mért, melytől a sértett a földre esett és az eszméletét elvesztette.

Ez követően a vádlott az előszobába ment, ott magához vett egy két kilogramm súlyú vasból készült mérlegsúlyt, majd azzal két erőteljes ütést mért a földön fekvő sértett fejére. Az ütések hatására a sértett koponyája betört és vérezni kezdett.

A vádlott megbizonyosodva arról, hogy a sértett életjelenségeket nem mutat, a konyhában lévő vért egyvödör és egy rongy segítségével feltörölte, a rongyot a sértett szájába helyezte, a holttestet zsákokba burkolta, és egy zsinórral átkötötte.

A vádlott a sértett holttestét a szomszéd telekre áthúzta, és az egyméter mélységű gödörbe dobta. A vádlott ezt követően a gödörben lévő holttestre földet rakott, és ezt rétegenként három alkalommal megismételte.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Eőkészítő ülés.
 

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
142.76 KB