2020. június 29. - 2020. július 3.

Tárgyalás időpontja: 
2020. július 3., péntek 10.00
Ügy tárgya: 
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette
Ügyszám: 
B.16/2020.
Tárgyalás helyszíne: 
Balassagyarmati Törvényszék, 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.
Tárgyaló: 
24. sz. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint vádlott és a sértett 2001-ben Németországban ismerkedtek meg, ahol egy munkahelyen dolgoztak és együtt is laktak. A felek baráti viszonyba kerültek.
A vádlott 2018. október hó 02. napján a délutáni órákban, az előzetesen megbeszéltek alapján, meglátogatta a sértettet, majd több szórakozóhelyet is felkerestek. Az ittas állapotba került vádlott Balassagyarmat főutcáján a sértettet több alkalommal mellkas és váll tájékon megütötte.
A vádlott és a sértett késő éjszakai, kora hajnali órákban a sértett és édesanyja által lakott családi házba mentek, ahol a vádlott a sértettől pénzt kért kölcsön, a sértett azonban a kérést nem teljesítette. A vádlott ezért megtorlás érdekében a sértettet élet-ének kioltása céljából, brutális módon ütlegelni és rugdalni kezdte, miközben trágár módon az életének kioltásával fenyegette.
Az emberi mivoltából kivetkőzött vádlott a sértettet mélyen megalázva, az embertelen bántalmazást és a sértett szenvedését gátlástalan módon, a nála lévő mobiltelefonja videó felvevőjével rögzítette.
A vádlott a – sértett folyamatos könyörgése ellenére hosszantartó, fejre és testre mért rúgásokban is megnyilvánuló – bántalmazás után az éjszaka még hátra lévő részét a sértettel töltötte, majd másnap reggeli azt észlelte, hogy a sértett már nem ad életjele-ket.
A vádlott ekkor álnéven értesítette a mentőszolgálatot, a sértett újraélesztését a men-tőszolgálat diszpécserének utasítására megkezdte, majd a mentőszolgálat tagjainak ki-érkezése után a helyszínt elhagyta, a közelben lévő ruházati boltban a vérrel szennye-zett nadrágja és cipője helyett újat vásárolt, majd az elsődleges intézkedést végző rend-őrjárőröket félre vezetve azt nyilatkozta, hogy a sértettet általa ismeretlen személyek bántalmazták.
A kiérkező mentősök által folytatott újraélesztés már nem vezetett eredményre, sértett elhalálozott
Megjegyzés: Előkészítő ülés.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
179.35 KB