2020. június 29. - 2020. július 3.

Tárgyalás időpontja: 
2020. június 25., csütörtök 10.00
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette (kísérlet) és más bűncselekmények
Ügyszám: 
Fk.68/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Balassagyarmati Törvényszék, 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.
Tárgyaló: 
31.sz. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint Ifj. K. I. I.r. vádlott 2017. augusztus hó 5. napja és augusztus hó 7. napja közötti időben a sértettet – aki a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon az I.r. és II.r. vádlottak édesapjára, id. K. I.-re az ellene kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult bűnügyben terhelő vallomást tett – több alkalommal megfenyegette azzal, hogy ha az édesapjára tett terhelő vallomását nem vonja vissza, „égni fog”, „égni fog-nak”. Az I.r. vádlott 2017. augusztus hó 7. napján 22 óra és 22 óra 30 perc körüli időben megjelent a sértett lakóházánál, ahol az udvaron található, lakatlan nyári konyhát gáz-olaj felhasználásával meggyújtotta, amelynek következtében annak tetőszerkezete le-égett, a benne tárolt eszközök használhatatlanná váltak.
Az I.r. vádlott másnap ismételten fenyegető hangvételű kijelentést intézett a sértett felé azzal a tartalommal, hogy „nem tanult az esetből?!?” ugyanis az I.r. vádlott többszörös, a terhelő vallomás visszavonását célzó fenyegető felszólításának nem tett eleget. Ezt követően az I.r. és fk. K. A. II.r. vádlottak 2017. augusztus hó 12. napján az esti órákban megjelentek sértett és gyermekei által lakóháznál. Az I.r. és II.r. vádlottak a lakóház bejárati ajtaját a házban tartózkodó személyek kijutásának megakadályozása érdekében egy székkel kívülről kitámasztották, arra és a ház bejárati ajtótól balra lévő ablakába különféle ruhákat halmoztak, azokat benzinnel lelocsolták és meggyújtották. A házban ezalatt az I.r. és II.r. vádlottak által is tudottan többen tartózkodtak.
Az I.r. és II.r. vádlottak által felhalmozott ruhák lángra kaptak, a házban tartózkodó személyek a tűz észlelését követően csak a bejárati ajtótól jobbra lévő ablakon tudtak kimenekülni a ház hátsó részében lakó M. L. segítségével, mivel a bejárati ajtó és az attól bal oldali ablakkeret is lángolt, a szék és a rajta lévő égő anyagok pedig a kijáratot eltorlaszolták.
Megjegyzés: A tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatása várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
179.35 KB