Nem jutottak dűlőre a gyermekelhelyezés kérdésében – Üldözés és rongálás lett a vita eredménye

Az I. rendű vádlott volt élettársa szerette volna közös gyermekeiket megával vinni, azonban a feldühödött vádlott és fia ököllel, valamint egy pajszerrel betörte a volt párja jelenlegi élettársa autójának szélvédőit.

A járásbíróság által megállapított tényállás szerint 2019. március 22-én 21 óra körüli időben a vádlott volt élettársa és annak jelenlegi élettársa (Sz. Gábor sértett) megjelentek az I. rendű vádlott tolmácsi lakásánál abból a célból, hogy az I. rendű vádlottal közös gyermekeit magukkal vigyék. Ennek során a jelenlévők, valamint a II. r. vádlott között szóváltás alakult ki, melynek során az I. rendű vádlott magához vett egy fa gerendát.

Ezt látva, a további konfliktus elkerülése érdekében, a sértett beült a gépkocsijába, és távozott a helyszínről. Ezt követően az I. rendű vádlott és a fia, a II. rendű vádlott gépkocsival a sértett után mentek, és az időközben leparkoló sértett gépkocsija mellett megálltak. Az I. rendű vádlott kiszállt az autóból, és egy pajszerrel elkezdte ütlegelni a sértett járművét oly módon, hogy ráütött a jármű első szélvédőjének fölső sarkára, ami ennek következtében bepókhálósodott, a felső részen és függőlegesen hosszában megrepedt, majd ezt követően a pajszerrel betörte a jármű vezető oldali oldalsó, első üvegét, és többször a járműre ütött. Mindeközben a II. rendű vádlott a gépkocsi jobb oldali első szélvédőjét kitörte.

A sértett – abból a célból, hogy a vádlottakat elijessze – elkezdte folyamatosan nyomni a járművének a dudáját, aminek hatására a vádlottak eltávoztak a helyszínről.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2021. április 27-én meghozott ítéletével felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt – halmazati büntetésül – az I. rendű vádlottal szemben 60 nap elzárást, míg a II. rendű vádlottal szemben 120 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

A bíróság ítélete nem jogerős.